Episodios

  • Elhagyta a családját, a bűntudata megbetegítette: Blatnyák Zoltán története - Egyszer Lent (18)
    Jul 10 2024
    Sokunk életcélja, hogy megtaláljuk az igazit. Azt, akit egy életen át szerethetünk, ám van úgy, hogy ez elsőre nem sikerül. Zoltán erre akkor ébredt rá, amikor megismerte a nála 11 évvel fiatalabb kolléganőjét, Barbarát. Úgy döntött, hogy kilép a házasságából és a szíve szavát követi. Megpróbált a lehető legkorrektebb lenni a szeretteivel, ám egy belülről mardosó érzés nem hagyta, hogy nyugodtan élje az új életét. Bűntudata volt. Úgy érezte, hogy cserben hagyta a gyermekeit. Ez az önvád rövidesen testet öltött benne: rákos hasnyálmirigyrákot diagnosztizáltak nála. Ebben az epizódban Blatnyák Zoltán elmeséli, hogyan küzdött meg a bűntudatával, amely szerinte a betegségét okozta és azt is, hogy számára mi jelentette a legtöbbet a halálos kór leküzdésében folytatott harcban. Ha tetszett ez az epizód, akkor kérlek értékeld öt csillaggal. Iratkozz fel a csatornánkra, hogy ne maradj le a következő részekről. A betone.hu oldalon pedig megtalálod az összes többi műsorunkat. Hírlevelünkben hetente küldünk neked olyan podcasteket, amelyeket neked válogattunk össze a világ minden tájáról. Az epizód alkotói: Műsorvezető: Lovas Rozi Szerkesztő, szövegíró: Spira Eszter Mirjam Dramaturg és társszövegíró: Horváth János Antal Hangmérnök: Kozma Ádám Zenei- és utómunka szerkesztő: Szűts Dániel Showrunner: Orsós Lajos Kreatív producer: Román Balázs Producer: Hampuk Richárd Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
    Más Menos
    44 m
  • Amit az ember nem tud elképzelni, azt megvalósítani sem lesz képes - Álmok Álmodói (12)
    Jul 9 2024
    Egy külvárosi szegény család gyerekeként, Gyula gyerekként nagy dolgokról álmodott. Nyakába vette a lábát, és elindult szerencsét próbálni. Milliárdos akart lenni. Az is lett. Még 30 éves kora előtt, miután társaival eladta a Ustream-et. Ma már nyugdíjasként élhetné a gondtalan életét, de képtelen pihenni. Újabb céget alapított, angyal-befektetőként segít más startupoknak, mert tudja, hogy elindulni a legnehezebb. Fehér Gyula munkájának gyümölcsét az egész világon naponta milliók használják. A szerény, picit talán magának való, önreflektív ember mesél az életéről. Ha tetszett ez az epizód, akkor kérlek értékeld öt csillaggal. Iratkozz fel a csatornánkra, hogy ne maradj le a következő részekről. A betone.hu oldalon pedig megtalálod az összes többi műsorunkat. Hírlevelünkben hetente küldünk neked olyan podcasteket, amelyeket neked válogattunk össze a világ minden tájáról. Az epizód munkatársai: Orsós Lajos, showrunner Szűts Dániel, hangutómunka Román Balázs, kreatív producer Hampuk Richárd, producer Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
    Más Menos
    38 m
  • Litkai Gergely: ​​Igenis van olyan, hogy elég - Re-Business (16)
    Jul 8 2024
    ​​Igenis van olyan, hogy elég. Litkai Gergely a 40-es évei elején kezdett tudatosan a környezeti fenntarthatósággal foglalkozni. A cégében az indulástól a transzparencia volt az egyik vezető érték. Abban hisz, hogy az ismertségét érdemes arra használni, ami előrébb viszi a világunkat, és bármennyire is pesszimistán látjuk a jövőt, érdemes és lehet is magunkkal kezdeni a változást, mert szerinte a tudatosabb szemlélettel rosszat biztosan nem teszünk. Gergő tartja, hogy a növekedés, a vagyongyarapodás helyett a környezetünk jólléte sokkal fontosabb. Az a stabilitás bázisa. Ez pedig gyakran magatartás változással jár. A Re-Business műsorvezetője Pistyur Veronika. A szerkesztő Gerencsér Anna, Regényi Eszter és Zádori László. A showrunner Orsós Lajos, a zenei- és utómunka szerkesztő Szüts Dániel. A kreatív producer Román Balázs, a producer pedig Hampuk Richárd. Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
    Más Menos
    36 m
  • Szerelem?: Juhász Gyula - Pont elég (12)
    Jul 7 2024
    Juhász Gyula: Szerelem? Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon, Elrévedezni némely szavadon, Mint alkonyég felhőjén, mely ragyog És rajta túl derengő csillagok. Én nem tudom, mi ez, de édes ez, Egy pillantásod hogyha megkeres, Mint napsugár ha villan a tetőn, Holott borongón már az este jön. Én nem tudom, mi ez, de érezem, Hogy megszépült megint az életem, Szavaid selyme szíven símogat, Mint márciusi szél a sírokat! Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon, Fájása édes, hadd fájjon, hagyom. Ha balgaság, ha tévedés, legyen, Ha szerelem, bocsásd ezt meg nekem! Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
    Más Menos
    4 m
  • Tétova óda: Radnóti Miklós - Pont elég (12)
    Jul 6 2024
    Radnóti Miklós: Tétova óda Mióta készülök, hogy elmondjam neked szerelmem rejtett csillagrendszerét; egy képben csak talán, s csupán a lényeget. De nyüzsgő s áradó vagy bennem, mint a lét, és néha meg olyan, oly biztos és örök, mint kőben a megkövesült csigaház. A holdtól cirmos éj mozdul fejem fölött s zizzenve röppenő kis álmokat vadász. S még mindig nem tudom elmondani neked, mit is jelent az nékem, hogy ha dolgozom, óvó tekinteted érzem kezem felett. Hasonlat mit sem ér. Felötlik s eldobom. És holnap az egészet ujra kezdem, mert annyit érek én, amennyit ér a szó versemben s mert ez addig izgat engem, míg csont marad belőlem s néhány hajcsomó. Fáradt vagy s én is érzem, hosszú volt a nap, - mit mondjak még? a tárgyak összenéznek s téged dicsérnek, zeng egy fél cukordarab az asztalon és csöppje hull a méznek s mint színarany golyó ragyog a teritőn, s magától csendül egy üres vizespohár. Boldog, mert véled él. S talán lesz még időm, hogy elmondjam milyen, mikor jöttödre vár. Az álom hullongó sötétje meg-megérint, elszáll, majd visszatér a homlokodra, álmos szemed búcsúzva még felémint, hajad kibomlik, szétterül lobogva, s elalszol. Pillád hosszú árnya lebben. Kezed párnámra hull, elalvó nyírfaág, de benned alszom én is, nem vagy más világ, S idáig hallom én, hogy változik a sok rejtelmes, vékony, bölcs vonal hűs tenyeredben. 1943 Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
    Más Menos
    5 m
  • Tényleg megéri tanulni? - Munkaszünet
    Jul 5 2024
    Tapasztó Orsi és Jocó bácsi sok évnyi munkával, és sok diplomával a hátuk mögött arról értekeznek, tényleg megéri vért izzadni egy diplomáért? Vagy sokkal jobban járunk egy szakmával? Vagy lehet, már a kérdésfelvetés is rossz? Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
    Más Menos
    20 m
  • Nála minden ember a maximumról indul: Trellay Levente - Felforgatók
    Jul 4 2024
    Néhány bárszék megépítésével kezdődött, majd a budapesti éjszaka egyik megkerülhetetlen helyével végződött. A Telep azonban sokkal több ennél: galéria és közösségi tér is. Bár sokan jártunk már ott, kevesen ismerjük a megálmodóit. Kadarkai Endre vendége Trellay Levente, a Madách tér felforgatója, akinek nevéhez a Bägel és Konyha is köthető, emelett pedig a Highlights of Hungary egyik kurátora, motortúra szervező aki szabadidejében hátrányos helyzetű gyerekeket nyaraltat. Projektjei mögött egy cél áll: közösséget teremteni, építeni és javítani. Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
    Más Menos
    38 m
  • István itt maradt feleség nélkül egyedül két csecsemővel - Egyszer Lent (18)
    Jul 3 2024
    István első látásra beleszeretett Klaudiába. Röviddel az esküvő után kiderült, hogy ikrekkel bővül a család. Miután felesége a szülés után belehalt a komplikációkba, István egyedül maradt a két újszülöttel. Azon kívül, hogy az újdonsült édesapának fel kellett valahogy dolgoznia a szerelme elvesztését, még a saját identitását is át kellett alakítania magában, hiszen a romák többsége - ahogyan ő, és a családja is - még mindig a klasszikus férfi, női szerepek mentén működtek. István nem adta fel! Egyedülálló édesapaként neveli az ikreket, fájdalmát és tapasztalatait felhasználva pedig létrehozta a leleksoul.hu oldalt, hogy segíthessen másoknak a legnehezebb életszakaszaikban. Az epizód alkotói: Műsorvezető: Réti Barnabás Szerkesztő, szövegíró: Bodnár Hajni Hangmérnök: Kozma Ádám Zenei- és utómunka szerkesztő: Szűts Dániel Showrunner: Orsós Lajos Kreatív producer: Román Balázs Producer: Hampuch Richárd Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
    Más Menos
    35 m