Episodios

  • Spohn Réka: A párom szült előbb, mert én akkor doktoriztam, utána jöttem én
    Oct 25 2022

    A Tudós nők podcastban Dr Spohn Réka biológus, a MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont Biokémiai Intézetének kutatója, az idei L’Oréal-UNESCO a Nőkért és a Tudományért díj nyertese volt László Krisztina vendége.

    Egyetemista kora óta a baktériumok ellenállóképességét kutatja, kollégáival azon dolgozik, hogy megtalálja az úgynevezett szuperbaktériumok, azaz az olyan baktériumok gyenge pontját, amelyekre az eddig kifejlesztett antibiotikum nem hatásosak. Ha ez sikerül, akkor talán 30 év múlva a szuperbaktériumok által okozott fertőzések nem szerepelnek majd a világ vezető halálozási okai között.

    Réka szivárványcsaládban él: feleségével két kislányt nevelnek boldogságban és harmóniában, számára a család a legnagyobb érték, éppen ezért felelősségteljes munkája mellett a gyereknevelés és a közös programok ugyanolyan fontosak

    Más Menos
    31 m
  • Kubinyi Enikő: A nők a család támogatását ritkábban kapják meg, de ritkábban is kérik
    Oct 20 2022

    A Tudós nők podcast negyedik adásának vendége Dr. Kubinyi Enikő etológus az ELTE Etológiai Tanszékének kutatója. Nagydoktori fokozatát nemrég szerezte meg, a következő cél a professzori fokozat. Elsőéves egyetemista korában jelentkezett Csányi Vilmosnál, hogy az etológia tanszéken szeretne dolgozni, azóta aktívan részt vesz itt a kutyás kísérletekben, mára egy 20 fős kutatócsoport vezetője. Jelenlegi kutatási témája a társállatok és az ember viszonya. 16 éves kora óta folyamatosan van kutyája, három gyereke is úgy nő fel, hogy a kutya családtagnak számít náluk. Férje a felső-Tisza vidékét évente megtisztító PET kupa szervezője, a család nyaranta a folyó mentén gyűjti a szemetet, Enikő pedig fotókkal dokumentálja az eseményt. A fotózás ugyanis az egyik hobbija.

    Más Menos
    31 m
  • Farkas Eszter: Én nem női kutatóként, hanem kutatóként gondolok magamra
    Oct 13 2022

    A Tudós nők podcast harmadik adásában dr. Farkas Eszter biológus, kutató, a Szegedi Tudomány Egyetem sejtbiológia és molekuláris medicina tanszék vezetője László Kriszta vendége. 2015-ben nyerte el a L’Oréal-UNESCO a Nőkért és a Tudományért magyar díjat, majd 2016-ban bekerült a nemzetközi nyertesek közé is. Kutatási területe az agyi keringés, a stroke utáni folyamatok az agyban. Munkájának eredményei közvetett módon a gyógyítást szolgálják, ami nagyon fontos, hiszen világszinten minden 6. emberre jut egy stroke-os megbetegedés. Sikerült megvalósítani nagy vágyát, idén megszerezte a Magyar Tudományos Akadémia nagydoktori fokozatát, egy éve tanszékvezető a Szegedi Tudományegyetemen. Úgy gondolja, hogy a vezető kutatókat terhelő bürokrácia nem összeegyeztethető a versenyképességgel. Férjével és 11 éves kisfiukkal Szeged mellett egy tanyán élnek, a természet közelsége, az állatokkal való foglalkozás visszabillentik az egyensúlyába egy-egy nehezebb nap után.

    Más Menos
    30 m
  • Dr. Reglődi Dóra: Ha foglalkoztam volna azzal ki mit mond, biztos hátrányba kerülök
    Oct 6 2022

    A második epizód vendége Dr. Reglődi Dóra, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvos Karának dékánhelyettese, az egyetem Anatómiai Intézetének igazgatója, akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. Munkája 3 fő pillérre épül: az egyetemi vezetői munkájához tartozó adminisztrációra, az oktatásra és a kutatásra. Kedvenc ezek közül az oktatás. Az anatómia az egyik legkeményebb tárgy az Orvosi Egyetemen, hallgatói mégis imádják óráit. Dóra vezetése alatt az egyetem Anatómiai Intézetében megváltozott a kommunikáció stílusa a professzorok és a diákok között. A tanárok bár szigorúak és nagy a követelmény, kollégaként kezelik a diákokat, nincs megalázás, ez az ő érdeme. Kiderül az is, hogy az a rengeteg és változatos tevékenység, amit folytat hogyan támogatja egymást és, hogy miért lesz valaki kutató, mikor a családjában szinte mindenki praktizáló orvos.

    Más Menos
    36 m
  • Szondy Zsuzsa: A nők biológiáját nem lehet megváltoztatni
    Sep 29 2022

    A Tudós nők podcast első vendége Dr. Szondy Zsuzsanna orvos, egyetemi tanár, kutató, a L'oréal-Unesco A Nőkért és a Tudományért magyar ösztöndíj első nyertese. A díjjal járó pénzösszeg segített neki abban, hogy egyedülálló nőként örökbefogadhasson egy hároméves kislányt, akit amellett, hogy kutató labort vezet és évente közel 1000 hallgatót oktat - nagy boldogságban felnevelt. Mit lát, hogyan változott az egyetemi oktatás az elmúlt 20 évben? Meddig vihet egy nőt a tudományos kíváncsiság és az ambíció? Milyen tudósból egyedülálló anyává válni és mit adhat egy tudós nő egy örökbefogadott kislánynak? Az első epizódból egy magabiztos nő, tudós és anya életútját ismerhetjük meg.

    Más Menos
    32 m
  • Indul a Tudós nők podcast!
    Sep 22 2022

    A magyar nők elsöprő létszámban vannak jelen a gimnáziumokban és később a felsőoktatásban is. Ez a fölény sajnos a tudományos pálya magasabb fokain már elenyészik. A lassú elszivárgás, a rejtett akadályok és az üvegplafonindex miatt kulcsfontosságúak azok a kezdeményezések, amelyek a női kutatók szakmai előmenetelét segítik. A L’Oréal–UNESCO A Nőkért és a Tudományért magyar ösztöndíj célja, hogy minél többen megismerjék a tudománnyal foglalkozó nőket. Nyertesei igazi polihisztor nők, akik imádják a munkájukat, kutatási témáikban fontos eredményeket érnek el, de emellett még ezer más dologgal is foglalkoznak. Családdal, gyerekkel, hobbival. Kiegyensúlyozott, teljes életet élnek. Vajon hogyan csinálják?


    Más Menos
    4 m